Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11.rész

2015.04.07

Kedves naplószerű jegyzettömb!

Tudom tegnap nem írtam, de nem történt semmi érdekes, nos… térjünk tehát a mai napra, ami aztán eseménydúsan telt!… Talán túlságosan is. 
Azt írtam tegnap, hogy a jövő nem lehet olyan gáz ilyen emberekkel az oldalamon? Hát erősen kezdek gondolkodni azon, hogy visszavonjam ezt a kijelentésem.
Hogy lehet valakinek ilyen idióta testvére, mint nekem?
- Ugye ezt nem gondoltad komolyan? - néztem tátott szájjal “S”-re. - Nem lophatsz! Megőrültél?
Erre ő hangosan felnevetett, és gúnyosan nézett rám.
- “M” itt dolgozik, nem? Mivel haver, nem fog senkinek sem rosszul esni, ha kölcsönveszek egy-két dolgot…
- Neked elment az a maradék agyonszolizott eszed is? - suttogtam. - Vedd ki azt a szoknyát a táskádból, és húzzunk haza!
Továbbra is csak kuncogott, majd egy őr állt meg előttünk.
- Te mégis mit csinálsz? - nézett a nővéremre szigorúan.
- Mit csinálnék? - kérdezte “S” fülig elvörösödve.
Én már a fejemet fogtam.
- A kamerákon keresztül láttam, hogy eltettél valamit a táskádba.
Lépnem kellett. Karon ragadtam a nővéremet és kirohantam az üzletből.
“M” éppen akkor jött velünk szembe, amikor a pláza éttermei közt cikáztunk.
- Fuss, Forest, fuss! - kiabálta már messziről nevetve.
- “M”, nagy gáz van! - visította “S”.
- Mi az?
- A tyúkeszű lopott a boltból, ahol dolgozol! És most a kollégáid, és a biztonsági őr is minket keres! - mondtam kétségbeesetten.
“M” eléggé ijedt fejet vágott, de pár másodperc elteltével egy olyan autóra mutatott, amiben a kisgyerekek róják a plázát, és még vezetni is lehet.
- Ugrás a furgonba! - kiabálta.
Én beültem a volán mögé, “M” az anyósülésre, a nővérem pedig a csomagtartóban utazott.
Száguldani kezdtünk. Körülbelül másodpercenként ugrottak el előlünk emberek, akiket majdnem elütöttünk.
- Bámulatos, hol tanultál te vezetni? - meredt rám “M”.
- GTA! - kiabáltam, miközben próbáltam minél gyorsabb tempóra kapcsolni.
“S” hirtelen felkiáltott. - Ott van “E”!
A szőke srác rohant utánunk, s mivel leparkolni nem volt idő, menetközben felugrott a csomagtartóba “S” mellé.
- Ugye tudjátok, hogy marha nagy pácban vagytok? - kérdezte lihegve. - A pláza összes biztonsági őre titeket keres!
- Istenem ki fognak rúgni, Istenem ki fognak rúgni, Istenem ki fognak rúgni… - motyogta “S” haldokló hattyú hangon, miközben lecsúszott az ülésen.
Idegesen hátranéztem.
- Nem tudtál volna hamarabb jönni, és megmenteni minket? - néztem “E”-re dühösen.
“S” a szája elé kapva, sikoltozva mutatott előre. - Szökőkút!!!
- “S” fogd már be, és ne visítozz éppen elég bajt csináltál!
“E” is ordítva kapálózott. - Szökőkúúúúúúúút!
- Mi van!? - fordultam előre.
“M” már a szemét is becsukta. Hirtelen befékeztem, mégis nekimentünk a pláza ékességének…és mindannyian kirepültünk a kocsiból, egyenesen a vízbe.
Hatalmas tömeg gyűlt körénk.
“E” röhögve bámulta az ázott kutya fejemet, “S” sminkje teljesen elfolyt, és a fekete cucc beterítette az egész fejét, “M” pedig a tenyerébe temette az arcát.
- “M”, remélem már rájött, de azért elmondom… - állt meg előttünk a főnöke. - KI-VAN-RÚGVA!!!
- Nem az ő hibája volt! - kiabáltam a nőre, miközben hátrasimítottam a csuromvizes hajamat.
A nő csak fintorgott, és elsétált. Aztán jöttek a rendőrök…
- Péterffy kisasszony… értesítenünk kell a szüleit a történtekről. - nézett az egyik rendőr a nővéremre.
Csúcs, gondoltam magamban.
Annak a tudatában másztam ki a szökőkútból, hogy “S” megkeseríti az életem, és anya megfogja ölni érte…És annak, hogy “M” egy örök életre megutált….

Nem sokkal később:
Törölközőbe bugyolálva ültünk egy padon a bevásárlóközpontban.
“M” haja nagyon durván be volt göndörödve, és még a szempilláiról is csöpögött a víz.
- Nézd… megértem, ha soha többet nem akarsz látni… - mondtam halkan, majd könnyek szöktek a szemembe.
“M” mosolyogva rám nézett, oldalra hajtott fejjel, pont amikor először találkoztunk.
- Tudod Roni… azt mondják, mindenkinek van egy őrangyala.
Bólintottam, de nem igazán értettem mire akar kilyukadni.
- Na, most…Az én őrangyalom nagyon foghatja a fejét. De én mégis úgy gondolom, egyáltalán nem bántam meg, hogy pontosan egy hónappal ezelőtt találkoztunk. - mosolygott, még mindig oldalra biccentett fejjel.
És tényleg. Ma van egy hónapja…
- És tudod mit? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, huncut hangon. - Csináljunk még rengeteg ilyen ostobaságot… megbeszéltük, hogy “sohavégetnemérőset” játszunk, nem?
Kuncogva bólintottam.
Tudtam, hogy amit otthon kapunk mindnyájan, azt egy életre nem felejtjük el… pont, mint ezt a napot….

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.