Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


16.rész

2015.04.07

Kedves naplószerű jegyzettömb!

“E” már idegbeteg módjára dörömbölt “P” lakásának ajtaján, mire az hajlandó volt ajtót nyitni.
Amikor meglátott minket vágott egy grimaszt. - Ti meg mi a frászt kerestek itt pisisek?
Ennek a csávónak már a látványától is elkapott az ideg.
- Beszélnünk kell “S”-el! - indult el “E” befelé, de a paraszt útját állta.
- A csaj már nincs itt. - mondta, majd előre lépett, hogy ne lássunk be a lakásba.
Nem tudom, honnan az a sok adrenalin, ami akkor belém hasított, de úgy berúgtam a csávót az ajtón, hogy felnyalta a padlót.
- HOL-VAN-A-NŐVÉREM!!??? - üvöltöttem rá, szótagolva, mintha dilis lenne.
“E” tátott szájjal nézett rám. - Te ezt hol tanultad?
Vigyorogva kacsintottam, majd berontottam a hálószobába, ahol ott ült a nővérem. Üveges tekintettel nézett rám.
“E” gyorsabb volt, mint én. Ahogy meglátta, odarohant hozzá.
- “S” mi a baj? Bántott? Erőszakoskodott? - bombázta kérdésekkel a nővéremet.
- “S”, gyere haza! - siettem oda hozzá én is.
A nővérem csak a fejét ingatta. - Most nem megyek haza. Sajnálom… de majd… hazamegyek…
Döbbenten néztünk egymásra. Ezt tényleg ő mondta?
- Na ne hülyéskedj. - mondta “E” halkan, de annál erélyesebben.
“S” csak bocsánatot kérni tudott, semmi mást nem mondott.
- És itt akarsz maradni…ezzel? - pillantott a háta mögé “E” fintorogva.
- Ha itt maradsz, minket elfelejthetsz. - buktak ki belőlem a szavak akaratlanul is. - Majd gyere haza, ha megjött az eszed. - mondtam búcsúzóul, majd elmentünk.
Nem tudom meddig álltunk ott dermedten, miután kiléptünk az ajtón.
Végül úgy döntöttünk átmegyünk “E”-ékhez.
Szokás szerint senki sem volt otthon, csak Cuki, a husky kiskutya üdvözölt minket farokcsóválva, ahogy beléptünk a kapun.
A házuk nem volt olyan nagy mint a miénk, de látszott, hogy sok pénzt fordítottak a kecóra.
“E” elővette a bejárati ajtó kulcsát és benyitott.
Felmentünk az emeltre, egyenesen a szobájába, ami nem volt átlagos.
“E” egyke, és nincs is vészesen sok barátja, a suliból egyedül én tudom hol lakik.
A többiek irigységből nem vették be a köreikbe. Ő volt a menő srác, aki gazdag, menő cuccokban jár, mindent megkap, és úgy is odavan érte a suli összes csaja, hogy közben sík.
A sötétkék falakat végig graffitik és poszterek fedték. Alig lehetett mozdulni a sok szétdobált holmi miatt.
A sarokban egy akusztikus gitár és egy hatalmas hangfal is helyet kapott. “E” imádja a zenét, nem volt olyan alkalom, hogy nem szólt nála valamilyen remix, amikor átjöttem.
A szobája galériás volt, így egy kis létrán fellehetett jutni oda is, ahol egy kanapé, és az íróasztala volt.
- Sorry a kupi miatt, csak nem voltam egy jó ideje itthon….- motyogta miközben elindította a zenelejátszójában Snoop Dogg Smoke Weed Everyday című számának remixét.
- Milyen kupiról beszélsz te? - kérdeztem tettetett meglepettséggel.
“E” szobája, amióta először náluk voltam, így nézett ki. Soha az életben nem tapasztaltam, hogy összepakolt volna. Csak egy embert ismertem aki még nála is rendetlenebb… és az a nővérem.
- Mi bajod? - vágta hozzám a kedvenc plüssét, Pikachu-t nevetve.
Pikachu-t még egy padban találta a suliban, és semmi pénzért nem adná vissza az eredeti tulajdonosának.
- Figyuzd, megmutatom milyen koreográfiát találtam ki erre a számra! - ragadta meg karom lelkesen.
Vacsoraidőig táncikáltunk, majd meghallottam Bella kocsiját.
Meglepetten bámultam ki az ablakon.
- Mindig ilyen későn jön haza?
“E” bólintott. - Többnyire. Sokszor még ennél is később.
Szomorúságot, és csalódottságot éreztem a hangjában.
Vártam, hogy az anyukája feljöjjön neki köszönni, vagy legalább keresse, de semmi. Hallottam, ahogy odalent pakolászik.
Egyre jobban kezdtem érteni miért szereti “E” annyira az én anyukámat.

- “E” itthon vagy? - hallottuk körülbelül negyed óra elteltével egy közeledő hangot.
“E” kinyögött egy “Ühüm”-öt, majd az anyukája benyitott.
Engem meglátva elcsodálkozott.- Nahát, szia.
- Szia. - köszöntem vissza.
Miközben Bella kiszedte nekünk a vacsorát, sikerült alaposan megnéznem magamnak.
Barna haja szigorú konytba volt fogva, mint mindig. Már megint a szigorúan térd alá érő szoknya és elegáns ing. Egy koravén ügyvéd.
Sóhajtva nyugtáztam magamban, hogy “E” valószínűleg mindent az apjától örökölt, mert ezzel a nővel egyáltalán nem egyeznek a vonásaik.
Na meg Bella magas, nő létére, kb. 170 centi.
Azt tudtam, hogy “E” szülei elváltak, és hogy 8 éves kora óta nem láthatja az apját, de ezeken kívül semmibe sem avatott be.
Vacsi után kimentünk a hatalmas kertbe. Hátul egy nagy kerti tó volt, amin egy kis híd helyezkedett el, arra feküdtünk ki nézni a csillagokat.
“E” hozta a gitárját is, majd amikor felült és pengetni kezdett, halkan énekelt is hozzá.
- Nem baj, nem számít, sokszor volt már így…
- … csak lelépett, de nem tud fájni. - folytattam. Rögtön a nővérem jutott eszembe.
Ahogy ott kint, a hídon énekelgettünk, felfedeztem, hogy nagyon is jó hangja van.

- Tényleg? - kérdezte meghökkenve, amikor közöltem vele az észrevételemet.
- Igen!
- Hmmm… mondjuk te sem vagy rossz.
- Köszi. - bólintottam. - Te… figyu! Mi lenne, ha indulnánk az idegen nyelvi napok versenyén? - vetettem fel.
- Mi? - nézett rám úgy, mintha valami szörnyűségre akarnám rákényszeríteni.
- Tök jó lenne! - ásítottam. - Addig még van egy hét, döntsd el mi legyen!


 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.