Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


17.rész

2015.05.08

Kedves naplószerű jegyzettömb!

Egy héttel később izgatottan vártuk, hogy feljussunk a színpadra, mígnem egy undok hangot hallottunk magunk mögül.
- Ugye nem gondoltátok komolyan, hogy ti is szerepelhettek?
Megfordultunk. Az igazgatóhelyettes állt mögöttünk.
- Mi van!? - fortyant fel “E”.
- Ilyen bűnlajstrommal a hátatok mögött nem engedem, hogy szerepeljetek. - felelte könnyedén.
- De hát… - kezdett bele “E”, de a nő közbevágott.
- Talán még ellenkeztek is?
Lesütött szemmel álltunk. Nem mertünk megszólalni, így is a kirúgás szélén álltunk.
Amikor az igazgatóhelyettes elhagyta a folyosót, “E” teljes erőből földhöz vágta a gitárját, és leült a földre, én pedig mellé.
Fogalmam sincs menyi ideig ültünk ott szótlanul. Arra ocsúdtunk, hogy a csoportvezetőnk egy jó ideje ott áll mellettünk. Ijedten néztünk fel rá.
- Te meg miért nem mentek szerepelni? Eddig egyik fellépő sem győzte meg a zsűrit. - vallotta be.
“E” félresöpört egy kósza szőke tincset az arcából, majd mérgesen motyogott az orra alatt. - Akadtak problémák…
Hirtelen a fiatal angoltanárnő sietett oda hozzánk.
- Srácok, segítsetek! - mondta összetett kézzel, miközben lehajolt hozzánk.
Felálltam. - Miben?
- A tévések is itt vannak, muszáj fellépnetek, titeket imád az egész suli, és értitek a dolgotokat! - hadarta kétségbeesetten.
Sunyin néztem rá. - Jár ezzel a szereppel egy kis fellépési díj is?

Kicsit később:

Amikor egy amerikai zászló felkerült a színpadra mindenki kíváncsiskodva furakodott előre a közönségben.
Lekapcsolódtak a fények, mi pedig kiálltunk.
Mindketten úgy néztünk ki, mint a punkok. Szakadt cuccok, láncok, vérfoltok…
Hirtelen felzengett egy híres Green Day szám, az “American Idiot „ . “E” a velem együtt való éneklés közben még gitározott is.
Hatalmas bulit csaptunk, és egyértelművé vált, hogy kié az első hely.
A tévések interjúkat csináltak velünk. Ahogy “E”-t néztem, eszembe jutott a jóslat, ami arról árulkodott, hogy egy nap majd híres lesz. És én nagyon remélem, hogy így lesz. Azonban a siker ellenére mégis igen hamar kikéredzkedett a mosdóba, és afelé menet idegesen nézegette a telefonja képernyőjét.
Túl sokáig volt távol. Öt perc… tíz perc.
Én is elmenekültem a kamerák kereszttüzéből, és egyenesen  a férfi mosdó felé vettem az irányt.
Már messziről hallottam a barátom indulatos kiabálását, így jóformán kivágtam az ajtót. Az a látvány fogadott, hogy “E” teljes erőből földhöz vágja a telefonját, ami rengeteg kis darabra hullik szét a hideg csempekövön.
Ezután minden elhalkult. A mosdó nyomasztó, szinte kínzó csendjét csak az egyik csap csöpögése törte meg.
- Mi történt? - kérdeztem halkan.
Ő csak ordítani tudott. A könnyek patakokban folytak az arcán, térdre rogyott, és csak kiabált. Szörnyű volt így látni, tudtam, hogy le kéne higgadnia, de nem bírtam magammal, tudni akartam mi baja.
- Mi történt…? - kérdeztem újra, az aggodalomtól remegve.
A válasz, amit kis csend után kaptam a kérdésemre, teljesen lesokkolt.
“E” a hajába túrt, ami már átázott a könnyektől, és vörös szemekkel nézett fel rám.
- Terhes… - válaszolta az üvöltözéstől rekedt hangon. - Tőle.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.