Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


20.rész

2015.05.08

Kedves naplószerű jegyzettömb!

“E”- ék házában sötétség uralkodott. A nappali unalmas volt, az összes függöny be volt húzva. Ledobtuk a táskánkat a sarokba, és leheveredtünk a kanapéra.
“E” bekapcsolta a nagy plazma tévét, és unottan váltogatta a csatornákat.
“M” azonnal birtokba vette a konyhát, úgy nézelődött, mintha otthon lenne. Kinyitotta az egyik szekrényt, és megkönnyebbülten felsóhajtott. - Úgy látom nem kell elmennem boltba. - lépett a hűtőhöz.
Ott is szétnézett, majd elkezdett vizet engedni.
- Mit csinálsz? - nézett rá “E” meghökkenve.
- Mosogatok. - mosolygott.
- De… van mosogatógép. - nyögte “E”. - És különben sem neked kell…
“M” legyintett. - Hidd el, így sokkal szebbek lesznek az evőeszközök. - mondta, ellenkezést nem tűrve. - Te csak pihenj, fogadni mernék, hogy fáradt vagy.
“E” nyöszörögve ült vissza a kanapéra mellém, majd meglátta hova kapcsoltam.
- Jé, ez a Naruto! Ezer éve nem láttam! - kiáltott fel lelkesen.
- Tudom, hogy mennyire szeretted. - ásítottam. - Szóval nézhetjük, de csak most az egyszer.
Éppen az a rész ment, amikor mindenki felkiált, hogy “Én leszek a Hokage!”
“M” éppen jókedvűen dudorászott mosogatás közben, amikor mi is ordibálni kezdtünk, hogy “Én leszek a Hokage!”.
“M” durcásan kukucskált be hozzánk a nappaliba.
- Én vagyok a Hokage, és kész! Csak hagyjátok már ezt abba!
Mindketten szakadni kezdtünk a röhögéstől. Aztán még néztük pár percig, és mindkettőnket elnyomott az álom.

Az almás pite fahéjas illata ébresztett. Amikor kinyitottam szemem csodálkozva láttam, hogy “E” még mindig alszik mellettem. Óvatosan kimásztam, nehogy felébresszem.
- Jó reggel, kis álomszuszék! - mosolygott rám kedvesen “M”, ahogy beléptem a konyhába. Meglepetten vettem észre, hogy Bella ott ül az asztal túloldalán.
- Jó reggelt. - köszönt rám ő is mosolyogva.
Azt hittem álmodok. Az asztalon két féle sütemény, spagetti, sok gyümölcs, és tükörtojás hevert.
Az egész konyha ragyogott, világos volt a nappali, “M” kitárta az ablakokat is. A legmeglepőbb mégis Bella szikrázó mosolya volt.
- Lemaradtam valamiről? - kérdeztem zavartan, a fejemet fogva.
Éppen ekkor jelent meg mögöttem a komás  “E”, aki halottsápadtan bámult maga elé.
- Anya… itt meg mi történt? - kérdezte. - Mindegy, ez nem is fontos! Anya, valaki követ minket! - kiáltotta gyorsan.
Bella mosolya hirtelen eltűnt. “M” átnyúlt az asztal felett, és megfogta a kezét.
- El kell mondanod neki. - mondta biztatóan mosolyogva.
- Alighanem tudom ki követett titeket. - vallotta be, miután felénk fordult.
Egy levelet emelt fel az asztalról, ami már ki volt bontva, és átadta “E”-nek .
Remegő kézzel vette át a borítékot.
- Az apád írta. Nem akartam oda adni. Biztosan ezért követett titeket. Mert látni szeretett volna. - suttogta Bella.
- Olvasd fel te. - mondta elhaló hangon “E”.
Némán bólintottam, majd kivettem a papírlapot és hangosan olvasni kezdtem.

Drága kisfiam!
Fájó szívvel írom ezt a levelet hat börtönben töltött év után. Anyukád már biztosan elmondta, hogy alig várom, hogy végre újra lássalak. A válás után én mindent megpróbáltam, hogy az apádként tudj tekinteni rám, de te megharagudtál rám, és vigasztalhatatlanul sírtál. Azt mondtad nem akarsz látni, és én ezt megértem. Valamint teljes mértékben megértem azt is, ha nem akarsz látni. Apa nélkül nőttél fel, és ez az én hibám.
Azért remélem, hogy meg tudsz nekem bocsátani.

Szeretettel:
Apa

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.