Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


25.rész

2015.06.03

Kedves naplószerű jegyzettömb!

- Színdarab? - kiáltottunk fel egyszerre.
- Pontosan. - vigyorgott magabiztosan Tamás bá.
A suli folyosóján álltunk, ahol hatalmas tömeg kerekedett. Mindenki egy plakáthoz akart hozzáférni.
Tamás bá felénk tartotta a telefonját. - Április 10. Holnap lesz József Attila születésnapja. - kocogtatta meg a képernyőt, ott, ahol a dátum volt látható.
- Hát, boldogot neki. - mondta “E”, miközben már fordult volna meg, de a tanár bá visszahúzta a kapucnijánál fogva.
- Ácsi drágáim! - emelte fel a hangját, miközben két lapot húzott elő a táskájából. - Ezt tanuljátok meg holnapra.
Kíváncsian vettük át a papírt.
- Ez meg mi? - néztem meghökkenve.
- József Attila Tedd a kezed című versének megzenésített változata. Holnap lesz a költészet napja. Kitaláltam, hogy tarthatnánk egy kis előadást a dráma szakkörrel.
- Ez mind szép és jó, csakhogy nincs olyan mifelénk, hogy dráma szakkör. - világosítottam fel.
- Hát nem nagyszerű? - örvendezett. - Akkor hivatalosan is kinevezlek titeket alapítókká!
“E” - vel egy ideig csak néztünk egymásra, majd egyszerre tört ki belőlünk a hangos nevetés.
- Ezt mégis hogy gondolta? - törölte meg a nevetéstől könnyező szemét “E”. - Én és Roni… egy színdarabban?
Tamás bá felvonta a szemöldökét.
- Nem értem mi ilyen vicces. Csináltatok két hatalmas show-t már itt, és ezt nem akarjátok bevállalni?
- Azokban nem Yolozsef Attiláról kellett énekelni. - mondta “E” elmélyített hangon, de a végére elröhögte magát.
- Holnapra tudjátok a dalt! - adta ki az utasítást, majd lelépett.
- Ez… meg… mi… volt? - kérdeztem akadozva “E”-től, aki egy váll rántással jelezte, hogy fogalma sincs.
Ezután elmentünk tesiórára.
- Meg fogok fulladni! - kiáltotta ijedten “E”, miközben  nagypályán futottunk. Kezeivel úgy csapkodott, akár egy csapdába esett kismadár, és szőke haja úgy szállt, mintha csak a tollai lennének. - Én és Roni nem futhatnánk tanárnő, asztmások vagyunk!
- Akkor állj már meg te szerencsétlen. - fogta meg a fejét a fiatal tanárnő. - Álljatok be tornasorba, távolugrást mérünk!
“E” és én beálltunk a legvégére, mint mindig. Hangosan nevetgéltünk, észre sem vettük, úgy haladt előre a sor. A csoport legmagasabb sráca gúnyosan beállt “E” elé.
- Szia törppicúr! - kócolta össze a haját fintorogva.
“E” durcásan, karba tett kézzel fordult felém.
- Ez egy bunkó! - puffogott.
- Ne hagyd magad! - mondtam bátorítóan.
Rosszfiúsan vigyorogva fordult meg, majd hirtelen lendületből rúgott egyet előre.
Csakhogy nem a piszkálódó srác állt előtte, hanem a tanárnő, akit sikeresen sikerült fenékbe billentenie!
Az egész csoport hangos vihogásban tört ki, bár az ő nevetésük semmi volt az én röhögő göcsömhöz képest. Elfeküdtem a pályán, és folytak a könnyeim.
“E” a fenékbe rúgás miatt, én pedig a vihogós jelenetem miatt kaptam szaktanárit, szerencsére sikerült megúsznunk ennyivel.

Később:

- Ez a pasi teljesen bolond! - sóhajtottam, miközben “E”-vel felbotorkáltunk a szobámba.
- Hát valami nagyon nem stimmel vele! - mondta durcásan, majd elterült az ágyamon Rómeó mellett.

Fogalmunk sem volt arról, hogy milyen dallamban, vagy egyáltalán hogyan kell énekelni ezt a dalt, így hát rákerestünk a neten.
- Ez olyan nyálas. - fintorgott. - Ezt kéne énekelnünk?
- Igen. - mondtam szárazon. - Gyere, gyakoroljunk!
Hát, minden esetre, ha ne adj isten Tamás bá tényleg az apám, remélem sikerül majd letagadnom.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.