Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


27.rész

2015.06.03

Kedves naplószerű jegyzettömb!

A pénteki nap mintha sohasem akart volna véget érni. “F”- el és egy másik csoporttársammal “D”- vel beszélgettem a padomon ülve.
“E” feltűnően került, hozzám se szólt, rám se nézett, és ez feltűnt a többieknek is.
- Roni… - nézett rám felvont szemöldökkel “D”, miközben megigazította szőke haját. - Összevesztetek “E”- vel?
- Egy cseppet ja. - mondtam kedvetlenül. - Miért kérdezed amúgy?
- Ritkán látni titeket külön. Mondhatni soha. - felelte.
- Igaz. - bólintott rá “F”. - A közmunkakor is fasírtba voltatok, ha jól emlékszem.
Nagyot sóhajtottam. - Igen, sajnos.
- De mi történt? - kérdezték szinte egyszerre.
- Jaj, ne is kérdezzétek! - jajveszékeltem. - Közöltem vele, hogy más programom akadt a hétvégére, erre egy féltékenységi jelenet után rám csapta a telefont.
“F” zsebre tette a kezét. - Hát figyelj. Szerintem ezen kár volt megsértődnie. Nem vagy a tulajdona. Azt csinálsz hétvégén, amit akarsz.
“D” hevesen bólogatni kezdett. - Így van. Nem vagy a kiskutyája, vagy a barátnője sem.
Tanácstalan voltam. Komolyan kezdtem azon tűnődni, hogy lemondjam-e a szombati napot, de aztán beugrott mit is mondott mindig a nővérem. “A hisztis pasi csak egy kislány, akinek a talpraesett csajra van szüksége, hogy megnevelje. Nem szabad hagyni, hogy folyton elérje, azt, amiért sír a szája.
„ Ennek a tudatában indultam el szombaton  “M”- el a Margitszigetre.
Sétálgattunk körbe-körbe, miközben én csak bambultam.
- Haló, van itthon valaki? - lengette meg a karját előttem “M”.
Ijedten ugrottam egyet. - Ja, bocsi. Csak elgondolkodtam…
“M” hümmögve állt be elém, majd lehajolt hozzám, és mélyen a szemembe nézett.
- Miért érzem úgy, hogy valami baj van?
Kuncogva ingattam a fejem. - Nem, nincs semmi.
Örültem, hogy aggódik értem, de nem sokáig tudtam rá figyelni, ugyanis valami igencsak érdekeset vettem észre a távolban.
Anyut, Tamás bával beszélgetve a Duna-parton!
Rohanni kezdtem, és “M”- et is magammal rántottam. Megfogtam a kezét, és vonszoltam magam után.
- Most lebuktatok! - üvöltöttem. - Tudom a titkotokat!
Minden járókelő tekintete rám szegeződött.
“M” megállt és a fejét fogta.
Örültem, hogy végre megvan a bizonyíték arra, hogy Tamás bá tényleg az apám. Csakhogy mire odaértem a “bizonyítékhoz” hogy kifaggassam, a cipőm megcsúszott a parton lévő köveken és hatalmas sikoltással a Dunában landoltam! A lábam beleakadt a vízinövényekbe, majd a hullámok összecsaptak a fejem felett.
Ahogy elmerültem rengeteg vizet nyeltem. Rettenetesen hideg volt. Az életem lepergett előttem. Többet között az, amikor először öleltem át “M”- et. Amikor “S” lehányta a cipőjét, miután lefordult az asztalról. Amikor a szökőkútba estünk. Aztán magam előtt láttam “E”- t, ahogy száll a haja, miközben úgy fut, mint egy csirke.
A tűzijáték napja. A jóslat és a közmunka.
Aztán hirtelen minden sötét lett. Olyan volt, mintha elájultam volna. Ami mondjuk megeshetett, mert a tüdőm tele ment vízzel.
Hirtelen nyertem vissza az eszméletemet. Két erős kar fogott, és vonszolt a part felé. Ismerős volt az ölelése, és még az illatát is éreztem. “M”! Megmentett!
Éreztem, ahogy leül velem. Éreztem, ahogy a napfény az arcomra süt, kellemesen melegített, de még mindig rettenetesen kába voltam.
Hirtelen anyu hangját hallottam. Azt kiabálta térjek magamhoz, amit én is nagyon szerettem volna, de a testem nem engedelmeskedett.
Még köhögni sem tudtam. Hirtelen puha, vastag ajkakat éreztem az enyémen. Na ne. Ezért megérte majdnem kipurcanni.
Köhögni kezdtem. A szám tele volt vízzel, és nem tudtam megszólalni. Hatalmas tömeg volt körülöttünk. Szédelegtem, majd előredőltem, mint valami fadarab, és “M” pulcsijába kapaszkodtam.
Szorosan magához ölelt, közben dudorászott. Anyu pedig elhessegette a kíváncsiskodókat.
Roni a vízben. Király.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.