Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


29.rész

2015.06.03

Kedves naplószerű jegyzettömb!

Mondanom sem kell, alig jött álom a szememre tegnap éjjel. Arra ébredtem, hogy mellettem nevet valaki. A nővérem, és “M” volt az. “S” már viselte az egyenruháját, és egy ezeréves memóriajátékkal játszottak az ágy sarkában ülve.
- Mégis mennyi az idő? - ültem fel komótosan.
- Jó reggelt. - mosolygott “M”. - Fél nyolc lesz pár perc múlva. Siess, mert elkésel!
Villámsebességgel pattantam ki az ágyból.
- Miért nem ébresztetettek fel? - akadtam ki.
- Mi ébresztettünk. - nézett felvont szemöldökkel “M”, majd tekintetét újra a memória játék kártyáira helyezte.
- Nem csengetett senki? - kérdeztem, remélve, hogy a többiek nem hallották olyan kíváncsinak hangom, mint én. - Mármint… “E” nem volt itt?
Nem akartam, hogy feltűnjön nekik a dolog, de végül válasz helyett a kérdésemre csak együttérző pillantásokat kaptam. A következő mozdulattal már a sminkemet készítettem. Amikor nagy nehezen a cipőmet is magamra erőszakoltam, a szintén késésben lévő nővéremmel karöltve indultunk el az iskoláinkba, amik között csak egy utca távolság volt.
Minden úgy lett, ahogy sejtettem. “E” rám se hederített, ahogy beléptem a terembe, és helyet foglaltam mellette a padunkban.
Egyszer meg is böktem a ceruzámmal óra közben, de ő nem reagált, csak nézett maga elé.
Vajon min hisztizett be ennyire?
Csak az utolsó szünetben mentem ki a folyosóra, egészen addig a teremben ülve gubb.asztottam. Az egyik terem sarkából nagy dörömbölésre lettem figyelmes.
Egy kettes csoportbéli fiú vágott orrba valakit, majd a farmerkabátjánál fogva levágta a földre.
Hirtelen valaki ráugrott a hátamra. Megfordulva láttam, hogy “D” az, meg egy másik csoporttársunk. Kétségbeesetten néztek rám.
- Mi a baj lányok? - húztam zavartan mosolyra a szám.
- “E”… “E” az… - csak ennyit tudott remegő hangon kinyögni.
- Mi? - értetlenkedtem.
- Összerverekedett egy behemót fiúval, mert le… inkább… jó, hagyjuk mit mondott rád. - tájékoztatott a másik lány.
- Ki fogják nyírni! - toporzékolt idegesen “D”.
- Na, azt csak a testemen keresztül! - mondtam, majd határozottan megindultam a tömeg közé, aminek közepében  a verekedők álltak. Bepréseltem magunkat az első sorba, de onnan nem mentem tovább.
A tenyeremet a szám elé emelve néztem az eseményeket. A debella srác akárhányszor fellökte a pehelysúlyú kis szőkeséget, ő újra és újra felállt, és visszaütött. Amikor a srác elkapta “E”-t, és teljes erőből a földhöz vágta, na akkor szállt le a lila köd.
“E” tépte, marta, ütötte, ahol csak érte. Ekkor már a tanárok szedték le őket egymásról.
Tamás bá, aki szigorúan csak egy tanár, semmi több, erőlködve választotta le a szőkeséget csoporttársáról.
- Te megőrültél, “E”!? - üvöltött rá. - Azonnal indulj az orvosi szobába… ömlik belőled a vér… - sziszegte, mint aki átérzi a sebek fájdalmát.
“E” már éppen szóra nyitotta volna a száját, amikor a tekintete a tömegre tévedt. Pontosabban, csak egy személyre abból a tömegből. Rám.
A tekintete már nem perzselt, nem is volt dühös. A szeme könnybe lábadt, majd eltakarta a hajával az arcát.
Utánuk mentem. Egy örökkévalóágnak tűnt, mire nyílt az orvosi szoba ajtaja, és “E” kilépett rajta.
A feje, és a kezei is bevoltak kötözve. Úgy nézett rám, mint aki szellemet lát.
- Szi-szia… - dadogta, majd a szemei újra megteltek könnyel.
- Áruld már el mire volt jó ez az egész. - mondtam szomorúan. - Miért kellett verekedned miattam?
Nagyot sóhajtott. - Csak bizonyítani akartam.
- … verekedéssel? - szegeztem a kérdést neki újra.
Ő szomorúan nevetve rázta a fejét. - Ezt te nem érted.
- Akkor itt az ideje, hogy elmagyarázd végre, hogy mégis mi folyik itt. - léptem közelebb, majd elkezdtem a kijárat felé húzni. - Gyere, szívjunk el hazafelé egy cigit, és mesélj!
- Csak ne piros Marlboro-t, légyszi. - szűrte a fogai között ellenségesen, de én úgy tettem, mint aki nem hallja.
Kimentünk a közeli parkba, és elnyúltunk a fűben. Rágyújtottunk, majd kérdőn néztem rá.
- Kezded?
- Ühüm. - bólintott. - Tudod… nem tudom mit érzek.. Talán… féltékeny lennék?
- “M” miatt…?
- Mindig csak azzal a kis félrenyalt hajú idiótával vagy! - pattant fel, majd megvető pillantásal folytatta. - Engem meg le se tojsz…
Köpni, nyelni nem tudtam. - Mi van!? Ha még egyszer… - itt abbahagytam.
- Csak mocskosul magányos vagyok nélküled. - vallotta be, miközben nagyokat pislogott, mint aki mindjárt elsírja magát. - Szívem szerint nyakörvet aggattam volna rád, és ez komolyan megrémisztett. Február óta csak “M”-el foglalkozol…
Rögtön eszembe jutott, amit “D” mondott. “Nem vagy a kiskutyája!”
- Jaj, ugyan kérlek! - fortyantam fel. - Attól még, hogy tegnap megnéztünk egy filmet, és nálunk aludt, és nem veled voltam, még nem váltottalak le rá!
- Ó, hogy még ott is aludt!? - kérdezte flegmán, majd átölelte magát, mint aki fázik. - Úgy viselkedsz, mintha szerelmes lennél belé!
Gúnyosan felnevettem. - Szerelmes? Hát te megbuggyantál!
- Aki a szerelmen nevet, az később sírni fog! - pattant fel a fűből, majd ideges kezdett körbe-körbe járkálni, karba tett kézzel.
- “E”, te hallod egyáltalán mit beszélsz? - kiabáltam rá. - Tudod ki viselkedik úgy, mint aki szerelmes? Hát te!
- Hogy én? - kérdezett vissza felháborodottan.
- Igen, te! - vágtam oda. - Teljesen úgy viselkedsz, mint aki féltékeny! Igen… te féltékeny vagy!
- Igen, az vagyok! - üvöltötte. - És tudod miért? Azért mert ebben a *** nagy városban a magány volt az egyetlen társam! Senki sem mutatott egy kis érdeklődést irántam, csak Cuki, meg a hü.lye udvarlóim! Senki más! Aztán jöttél te, és megmentettél! Megmentettél az egésztől… - amikor a végére ért elsírta magát.
Kis szünet után folytatta.
- És most megint egyedül vagyok. Egyedül, mert ő elvesz tőlem! - dobbantott egyet idegesen a lábával.
Fogalmam sem volt miért viselkedik ilyen ellenségesen. Elvégre, sohasem mutatta ki, hogy zavarná a dolog. Hisz’ vele is ugyan annyi időt töltöttem, sőt többet.
- Én nem zúgtam beléd Roni… - motyogta halkan. - Ugyan ezt éreztem mindig… mindig amikor új barátod volt. Igaz, nem hanyagoltál, de mindig ott motoszkált bennem valami savanyú érzés. Hogy nem én vagyok az első. Bocsásd meg kérlek, hogy ilyen önző vagyok.
- Én… én… - nem tudtam mást mondani, inkább hagytam, hogy ő beszéljen.
- Téged mindig körbeugráltak, rengeteg barátod van. De ezzel minden rendben is volt. Folyton róla áradoztál, aztán találkoztatok. Azóta érzem magam ilyen hüly.én!

Mintha két különböző dologról beszélt volna, a szavai összefolytak, és értelmüket vesztették.
Nem is tudtam, mivel kezdjem, és a szavak csak úgy hirtelen buktak ki belőlem.
- Tudod… Amikor verekedtél miattam, nagyon jól esett. - kezdtem bele halkan. - Egyszerre volt rémisztő és szexis… miattam még sohasem verekedett senki!
“E” a szavaim hallatán kisfiúsan elmosolyodott. - Tényleg?
Visszaült mellém a fűbe.
- Áruld már el mit mondott rám az a srác! - néztem rá érdeklődve.
- RibiRoni. - mondta, miközben komoly képet próbált vágni. - Az jutott eszembe, kirakhatnád Facebookra, úgyis lehet becenevet adni!
- Komolyan!? - jajveszékeltem, mire észrevettem a jól ismert huncutságot a szemében.
Egyszerre kezdtünk el szakadni, miközben elterültünk a fűben.
- Legjobb barátok? - kacsintottam rá, amikor abbahagytuk a nevetést.
- Örökre! - bokszolt játékosan a vállamba.
- Na de ne is közelíts, nem foglak minden békülés után megcsókolni! - ugrattam, majd viccből arrébb is húzódtam.
Ő hirtelen felült, és oldalra simította a haját. - Hé, hé, és ha nekem is ilyen lenyalt a hajam, mint “M”-nek? Akkor megcsókolsz? - kérdezte cuppogva, mint egy hal.
- Na jó, szerintem neked megártott a nap, induljunk! - mondtam, miközben  a röhögéstől megszakadva felhúztam a fűből, és elindultunk.
“D”, és “F” akik éppen velünk szemben sétáltak.
“E” már messziről intett nekik.
- Na mizu? Csak nem kibékültetek? Észrevettük már a park végéről is! - nevetett “D”.
- Hát nem volt nehéz! - sóhajtott “F”. - Szerintem még a Duna alján is hallani lehetett a nevetéseteket!
Együtt, négyen indultunk meg nevetve hazafelé. Egy jó napot tudhattam magam mögött, azon kívül, hogy a legjobb barátom miattam verette össze magát. De legalább tudom, hogy megmenthetem őt a magánytól. Nem hagyom cserben őt, ahogy ő sem engem. Csak ennyi a lényeg.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.