Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


30.rész

2015.06.03

Kedves naplószerű jegyzettömb!

Harminc! Nagy tapsot nekem!
Egyre több az ember, avagy a naplószerű jegyzettömböm szereplői.
Éppen ezért döntöttem úgy, hogy elhagyom az álneveket. Igen, ezt is megértük.

Egy stúdiószerű helységben ültünk, majd a kezembe nyomtak egy szórólapot.
- Alacsony modelleket keresünk…? - olvastam fel. - Ez meg mi?
Sztella, a nővérem, vigyorogva állt be elém.
- Hát nem csúcs? - örvendezett. - Mindig is modell szerettem volna lenni, ez az én álmom!
- Akkor miért nem kéred meg anyukádat? - húzta a száját Erik (aki eddig ugyebár “E” volt).
Jesszus, de furcsa leírni. Mindegy, ugorjunk.
Bámultunk, nem csak mi hárman, hanem minden jelentkező, amikor Horváth Daniella belibbent a stúdióba.
Százhatvan  centiméter, és az alacsony modellek legszexibbike.
Szőke tincsekkel dúsított, csokoládébarna,hullámos hajat tudhatott a magáénak, és ugyanolyan barna kiskutyaszemeket.
Észre sem vett, csak bájologva nézett végig a termen hatalmas szempillái alól. Ahogy elment mellettünk figyeltem, ahogy a formás combján felcsúszik a szoknya. Úgy állt rajta, mintha rá öntötték volna.
Igen, tetszett. Igen, jóban voltunk. De annak már egy éve vége. Nem tartott sokáig, mert Eriknek is kellett. Jól össze is vesztünk miatta, és végül megegyeztünk, hogy mind a ketten lemondunk róla.
Amielőtt ebbe a suliba jöttem Daniella volt a minden. De aztán jöttem én, meg kellett osztania a szerepét. Mondjuk úgy, két részre szakadt a társaság. A visszafogott, titokzatos, buta libákra, akiket Daniella képviselt, és az extravagáns, magamutogató, fennhéjazó diákok társaságára, akiket pedig én.
Csináltak pár fotót Sztelláról, aztán már jöhettünk is. Azt mondták majd hívnak, ha sikerült.
Kifelé érve Erik előre rohant egy nagy plakáthoz.
- Ezt nézzétek! - rikoltotta. - Hip hop oktatás!
“M”(azért ő maradjon titokzatos, nemde?) azonnal odasietett. - Mikortól?
- Hmm… - futott végig a tekintetével Erik gyorsan a hirdetésen. - Két óra múlva! Dehát ez tök jó!
Bociszemekkel nézett ránk, már tudtam mi következik.
- Jaj, Erik! Ezt is ugyan úgy ott fogjuk hagyni, ahogy a kosárlabdát, vagy a focit! - mondtam.
- Már ha hagyom nektek. - kuncogott “M”. - Én is jövök, ha ti is!
Sztella örömében visított egyet. - Király! Ezt nem lehet kihagyni!
- De várjatok… - léptem közelebb a plakáthoz. - Négyen vagyunk… és hat fős csapatban kell menni. Hé, én tudok még két valakit!
- Na? - kérdezték szinte egyszerre.
- Ott van Dafné és Fanni, a csoportból. Biztosan szívesen eljönnek. - mondtam.

Később:

Menő edzőcuccban léptünk be két órával később a stúdióba, a két új tagunkkal karöltve. Dafné és Fanni ugyan nem voltak alacsonyak, pont súrolták a százhetven centit, de “M” még így is mintha gólyalábakon járt volna közöttünk.
Minden tekintet ránk szegeződött amikor beléptünk. Sokan összesúgtak-búgtak a hátunk mögött, míg mások megvetően méregettek minket.
Helyetfoglaltunk, majd kaptunk egy-egy ragadós cetlit, amire fel kellett írni a nevünk, majd a pólónkra kellett ragasztani.
Rajtunk kívül még egy hat fős csapat volt. Mindannyian gyakorlott táncosnak látszottak.
- El sem hiszem, hogy eljöttem! - jajdult fel suttogva Dafné. - Mikre nem vagyok képes… még életemben nem táncoltam!
Kuncogni kezdtem. - Ugyan már! Fanni sem táncolt még!
Egy vagány nőci sétált be a terembe. Tapsolt néhányat, gondolom észrevette, hogy beszélgetünk. Tetkói voltak, és piercingje, fekete, rövid haját copfba kötötte.
Bő famernadrágot viselt, és egy fekete trikót.
- Cső mindenkinek! - kiáltotta. - Én leszek a tánctanárotok, ha valakinek esetleg nem tűnt volna fel. A nevem Nikol. Amint látom eddig két csapattal büszkélkedhtünk, de sebaj, majd bővülünk. Nos… akkor álljatok fel!
- Ez a nő már ránézésre is szadista. - súgta oda nekem Fanni.
Fanninak igaza volt. Nikol a következő pillanatban ki is adta a parancsot.
- Húsz kör futás körben a teremben! - üvöltötte.
- De hát nekem asztmá-
Nikol közbevágott, nem is hagyta hogy
végigmondjam. - Nálad a pipád, akkor használd! - kiabálta.
- És ha megfulladunk? - súgta oda nekem Erik ijedten.
- Ó, nyugi, majd ő állja a temetésünk. - jegyeztem meg fintorogva.
“M” intett, hogy siessünk a többiek után.
Végül nagy nehezen mi is kész lettünk, lihegve, utolsóként értünk célba.
Nikol a stopperórára nézett. - Gyenge… mindegy. - morogta. - Húsz fekvőtámasz mindenkinek!
- Chh… még jó hogy táncolni jöttünk. - adtam hangot a véleményemnek, talán túl hangosan.
- Nem tetszik valami? - állt elém Nikol. - De kis édes vagy!
- Mi tagadás… az vagy amit megeszel. - kuncogott Sztella, mire Erik bokán rúgta, hogy fogja már be.
- Ó, már érthető miért van az állóképességed a béka feneke alatt. - mondta Nikol gonoszan vigyorogva. - Izmosodnod kéne!
- Hidd el Nikol… ha izmos leszek, te leszel az első, akit agyonverek. - morogtam.
Elengedte a füle mellett amit mondtam, majd újra ordítozni kezdett. - Tíz felülés!
- Ez nem normális. - nézett rám lihegve Erik, miközben már javában csináltuk a feladatot.
- Szerinted nekem talán más a véleményem? - nyüszítettem.
- Most ahogy mondja, talán tényleg nem ártana izmosodni… - nézett rajtam végig fintorogva Erik, de a végére elröhögte magát.
- Kösz. Tartsd meg magadnak a véleményed. - fújtam rá.
- Jó, akkor majd magamban beszélek. - mondta.
- Vigyázz csonti, még a végén kihallatszik. - tanácsoltam pejoratívan.
Ez hatott. Erik meg se bírt szólalni, csak tátogott, mint egy hal. Egy pont nekem.
- De most tényleg… - csatlakozott közben a pletykakörhöz “M” is. - Ha még egyszer a fülembe üvölt, én agyonütöm…

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.