Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


31.rész

2015.06.03

Kedves naplószerű jegyzettömb!

Nikol a Városligetbe vitt ki minket kocsival. Végül egy csomó vascsőből álló valamihez értünk, amiről lövésem sem volt, hogy mi lehet.
- Egy kis szabadtéri edzés. - nézett le rám “M”, látva az arckifejezésem. - Ne félj, ez könnyű!
- De hát “M”! Neked könnyű ezeken felhúzni magad… neked a derekadig ér ez a mit tudom én micsoda! De én fel sem érem! - jajdultam fel.
- Nézd a jó oldalát! - mondta mosolyogva. - Rajtad kívül még vannak ketten, akiknek hasonló a helyzetük. - nézett Erik és a nővérem felé, akik erőlködve ugráltak, hogy elérjék a csövet.
- Gyerünk, mindenki! - rikoltotta Nikol.
Nagy nehezen sikerült elérnem, de felhúzni magam már nem ment, “M” persze könnyen megcsinálta.
Aztán mit látnak szemeim? Erik csinálja a feladatot!
Már csak Sztella és én maradtunk, amit Nikol sikeresen észre is vett. Rögtön kiszúrt minket magának.
- Hogy akartok ti táncolni ilyen… nem is tudom…
- Szerintem sokkal könnyebben menne, ha nem vizslatnál engem állandóan… - motyogtam, miközben még mindig azzal szerencsétlenkedtem, hogy felhúzzam magam.
A másik csapatnak lazán sikerült minden. Irigykedve néztem őket. Mind edzettek voltak, egyébiránt pedig nem olyan törpék, mint én.
Nikol látszólag megunt minket, azt hittem távozni készül, de nem. Odajött, és segített nekünk.
- Ha állandóan az jár a fejedben, hogy nem fog menni, akkor tényleg nem fog. Nem a tested döntött így. Az agyad. - suttogta. - A hang a fejedben, amely azt mondja, hogy nem fog sikerülni, az hazudik.
Nikol megemelt, én pedig háromszor egymás után felhúztam magam. Igaz, a harmadik után már leestem, de mit számít az? Három már sikerült, ennél már csak jobb lehetek!

Később:

Miután túlvoltunk a táncórának nevezett gyermekbántalmazáson, úgy döntöttünk elsétálunk a közeli plázához harapni valamit.
Már mind leültünk az asztalunkhoz a rendelésünkkel, amikor hangos röhögéssel elment mellettünk egy csapat páva. Ja, nem. Páwa.
- It’s okay to be gay… - dudorászta valamelyik idióta közülük, egyenesen “M” arcába vigyorogva.
Már készültem, hogy orrba vágom, de a nővérem visszahúzott a székemre.
- Van annak egy hatalmas hátránya, hogy az ember híres, emellett még magas is. - kortyolt bele “M” a kólájába. - Nem maradhat észrevétlen.
- Ó, nézzétek! - kurjantotta közülük egy másik. - Ott van Péterffy Veronika is!… Hé Ronika! Nem akarsz megint megmártózni a szökőkútban? Vagy a Dunában esetleg?
Majdnem félrenyeltem. Ezek szerint a net megint televan velem.
- Ne foglalkozz velük, majd elmennek. - mosolygott rám “M”.
Némán bólintottam.
- Hű, olyan nehéz megszokni, hogy híres vagy Roni! - nézett rám csillogó szemekkel Dafné.
- Hát még nekem! - feküdtem el nyöszörögve az asztalon.
- Mi!? - értetlenkedett Dafné. - De hát te imádsz szerepelni!
Erik halkan kuncogni kezdett.
- Igen, de… - nem tudtam mit mondani. - Szeretem, csak néha már fárasztó. A sok pletyka. Hogy akarok én műsorvezető lenni!?
- Műsorvezető akarsz lenni? - kapta fel a fejét “M”. - Mindig is az akartam lenni én is!
- Titeket össze kéne ragasztani. - jegyezte meg Erik, de Fanni hirtelen megszólalt, mire elhalgatott.
- Foglalkozz inkább az egyéniségeddel, mint a hírneveddel, mert az egyéniséged az, ami igazán te vagy, míg a hírneved csupán az, hogy mások milyennek hisznek. - mondta halkan, sejtelmesen.
“M” döbbenten nézett rám az elhangzott bölcsesség után, és én körülbelül ugyan olyan képet vágva néztem vissza rá.
 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.