Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


33.rész

2015.06.03

Kedves naplószerű jegyzettömb!

Ismét szembesülnöm kellett Nikol szavainak gondolatával, miszerint az állóképességem a béka feneke alatt van, amikor a Fővárosi Állatkert egyik hegyének a lépcsőjén baktattunk felfelé.
“M” szaporán vette a fokokat, én pedig lassan kóvályogtam utána, és mire ő felért, én akkor tartottam középen.
- Minden oké? Csak mert… - nézett le rám, de nem tudta befejezni a mondatát, mert a május eleji langyos szellő az arcába fújta szőke haját.
Hangosan morogva igazította vissza festett tincseit a helyükre, majd folytatta:
- Na szóval… - kezdte nevetve. - Elég nehézkesen haladsz.
- Tudom, Nikolnak igaza volt. - vallottam be nehézkesen, amikor végre felértem. - Nem akarsz valami edzettebb álbarátnő után nézni?
“M” kuncogva vette le a napszemüvegét. - Ne is álmodj róla!
Nem értettem miért ragaszkodik ennyire pont hozzám, de nem is kérdeztem inkább meg. Úgyis kibújt volna a válasz alól.
Még nézelődtünk egy kis ideig, majd padok után néztünk, hogy leüljünk.
Végül arra esett a választás, ahol egy páva mászkált.
- Biztos, hogy leakarsz ülni? - néztem “M”- re . - És ha csíp?
- Ugyan! - kuncogott. - Ha veszélyes lenne, nem tartanák csak úgy itt, szabadon!
Bizonytalanul bólintottam, majd helyet foglaltam mellette. Beszélgettük, nevetgéltünk még egy kis ideig, majd a telefonom hirtelen hangosan zenélni kezdett, mire a kedves madárka felugrott.
“M”- el riadtan összenéztünk, majd a következő pillanatban a páva már nekem is támadt.
Visítva-kiabálva menekültem előle, az meg futott utánam rikácsolva. Fogalmam sem volt, mivel árthattam neki ennyire, de az fix, hogy nagyon berágott rám, mert percekig követett.
“M” próbált a nyomunkba férkőzni, hogy segítsen rajtam, de már fuldoklott a röhögéstől.
Végül megjelent egy állatgondozó, “M”- el együtt, és visszatessékelte a drága pipit a helyére.
Fáradtan, zihálva siettem oda “M”- hez, aki a térdét csapkodva nevetett.
- Látnod kellet volna a fejedet! - kacagott. - Hát az csúcs volt!
- Hát az tuti… - morogtam, miközben ittam egy kortyot a teából, amit “M” hozott nekem.
- Na, gyere! - karolt belém. - Nézzük meg a fókákat!
Megadóan ballagtam mellette, vezessen ahová akar. A fókákhoz víz alatt is be lehetett tekinteni, így lementünk - már megint egy lépcsőn.
De kárpótolt a látvány, ami elénk tárult.
- Hú! Csináljunk egy szelfit! - lelkendezett “M”.
Halványan mosolyogva álltam be mellé, ahogy bepózolt az akvárium üvege előtt.
- Ennyi idő alatt már le is festhettél volna minket. - jegyeztem meg. - Mire vársz?
- Pszt. - suttogott, majd maga mögé intett. - Várom, hogy idejöjjön.
Végül a várva-várt kisfóka, hatalmas szemeivel ránk mért egy csodálkozó pillantást, miközben beúszott, pont “közénk”.
Ekkor megtörtént, amit sejtettem.
“M” felém fordult, és megcsókolt!
Emlékeztem, hogy milyen puhák az ajkai, hiszen már lélegeztetett szájon át, de esküszöm, akkor nem voltam ennyire kába, mint ennél a jelenetnél.
Amikor meglepetten vettem észre a nyelvét is számban, a lábam remegni kezdett, és a szívem eszeveszetten kalapált. Még sohasem éreztem őt ennyire közelinek, és sohasem lélegezhettem be ennyire közelről a bódító illatát.
Amikor az ajkaink elváltak egymástól, rongybabaként dőltem el, de ő elkapott. Gyengéd volt, de mégis elég erős ahhoz, hogy megtartson.
- Mi a baj Roni? - nézett rám kérdőn. - Rosszul vagy?
- Nem, dehogy. - nyertem vissza a lélekjelenlétem, és még egy mosolyra is futotta.
- Akkor jó. - mosolygott “M”, majd maga után húzott, egyenesen a zsiráfok felé.
Tényleg vesztettem. Ő csak játszadozott velem, igazából egyáltalán nem gondolta komolyan ezt az egészet. Sajnos én pedig igen…

Hazaérve fáradtan estem be az ajtón, majd miután becsuktam magam mögött, Sztella már rohant is le a lépcsőn.
- Hé, Roni! - kiáltotta. - Te meg hol voltál? Hívtalak, és üzit is küldtem!
- Bocs. - sóhajtottam, miközben ledobtam a cipőmet.
- Hol voltál egész nap? - szegezte nekem a kérdést újra.
- Ööö… Dafné és Fanni meghívtak egy bulira… Ott voltam…
- Á, értem. - mondta, de azért gyanakodva végignézett rajtam. - És milyen volt? Erik is megvolt hívva?
- Jó, de Erik nem volt ott. - feleltem tömören, majd leraktam a telefonom a konyhapultra. - Elmegyek vécére.
A mosdóból visszaérve a szobámban találtam Sztellát, aki konkrétan megtámadott, ahogy beléptem az ajtón.
Leszorította a kezeimet, lenyomott az ágyra, és a derekamra ült. Mozdulni sem bírtam.
- Mondd el! - üvöltötte az arcomba.
- Mit!? - kiabáltam vissza. - Sztella, te mégis mi az anyám kínját művelsz!?
- Az igazat!
Azzal fogta, és elővette a telefonomat, majd elém tartotta a csókos szelfinket, amit “M” pár perccel ezelőtt küldött át nekem, és én nem láttam.
Halottsápadtan néztem hol Sztellára, hol a mobilomra.
- Ez nem lehet igaz! - fortyant fel. - Miért te kellesz minden pasinak? Mi van meg benned, ami bennem nincs?
- Agy. - feleltem kuncogva. - Jó, elmondom. “M”-el voltam állatkertbe, mire váratlanul lekapott. Ennyi. - vallottam be, mire végre leszállt rólam.
- És? … Miért?
- Nem tudom. - ingattam a fejem szomorúan. - Nem értem miért csinálja ezt.
- És a csók milyen volt? - kérdezte csendesen.
- Boldoggá tett. - mondtam szomorú mosollyal, mire a nővérem együtt érzően nézett a szemembe.
- Szereted, igaz?
- Minden egyes nap, egyre jobban. - sóhajtottam. - De mit számít? Nem érek semmit vele…
- De hát… te még sohasem voltál szerelmes. - fintorgott Sztella.
- Tudom, és nem is akarok, mert ez borzasztó! - kiáltottam kétségbeesetten. - Szörnyű valakit jobban csípni magamnál!
Hát, kedves naplószerű jegyzettömb… Az este hátralevő részében az ágyamban lustálkodtam, zenét hallgatva. Épp találtam egy hangulatomhoz illőt.
Anna and the Barbies - Ünnepélyesen fogadom. Ezt a dalt választottam arra, hogy totál belezúgtam “M”- be, ő viszont csak játszadozik velem.
Hát, asszem én is megfogadom, hogy többé sohasem leszek szerelmes!

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.