Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


37.rész

2015.06.03

Kedves naplószerű jegyzettömb!

Ma Jas eljött velünk táncórára. Mindig is tudtam, hogy jól tud táncolni, de amit ma produkált az még engem is meglepett.
A teremben felsorakoztunk, majd utánoztuk Nikol mozdulatait.
Csak azután vettem észre a terem végében sorakozó vasrudakat, hogy befejeztük a gyakorlatot.
- Ugye nem? - néztem Erikre fintorogva.
- De, sajnos. - grimaszolt hasonlóan ő is. - Fel sem érem!
Az egész csapatunk odalépett a rudakhoz, mikor Jas vadul kapálózni kezdett.
- Én is, én is!
- Csak nyugodtan. - hagyta rá Nikol, gondolván, hogy addig is csöndben van.
Jas lazán felhúzta magát, és még át is lendült, mi pedig tátott szájjal figyeltük.
Az óra végi sorakozónál Nikol rábökött valakire, aki mögöttem állt.
- Te! - kiáltotta mély hangján. - Nagyon tehetséges vagy!
- Hogy… hogy én? - dadogta Sztella, és még magára is mutatott.
“M” hangosan felröhögött, ő idejében észrevette, hogy Nikolnak esze ágában sem volt ilyet mondani a nővéremnek.
- Hát hogyne, Törpilla! - morogta. - Én a melletted álló lányhoz beszéltem! Mi a neved?
Jas vigyorogva lépett előre, és kezet nyújtott Nikolnak.
- Jas vagyok. - mondta.

Később:

- Milyen volt a táncóra? - érdeklődött anyu, mikor leültünk vacsorázni.
- Nagyon jó volt! - rikoltotta Jas.
- Igen! - helyeselt Sztella. - Nikol kitalálta, hogy táncos mozdulatokkal játsszuk el a kedvenc állatunkat, de hangot nem lehet kiadni hozzá. A csapattársaknak pedig ki kellett találnia, mit játszottunk, aztán az a csapat nyert, aki a legtöbbet tudta. 
- Jas volt a legjobb! - kotyogtam közbe nevetve. - Úgy ugrált össze-vissza, mint egy kecske, de közben az állat neve az volt, hogy kirk dik dik! - nevettem.
- Nem tudtuk kitalálni! - kuncogott Sztella. - Sosem hallottam még ilyen állatról!
- Én sem! - nevetett hangosan anyu.

Másnap suli után Ági néni, a csoportvezetőnk kitalálta, hogy menjünk el egy étterembe ebédelni, kirándulás gyanánt.
Kifelé menet megkérte Eriket, hogy hozza le a termünkből a szemetet, és majd lent az udvaron a nagy kukába dobja ki.
Nagyon jó idő volt, szóval úgy döntött mindenki, hogy sétálva menjünk, úgysincs messze az említett étterem.
Mivel tornasorban kellett menni, én és Erik kerültünk leghátra, ezt kihasználva pedig szándékosan lemaradtunk a többiektől.
- Szerinted nem furcsa egy kicsit ez a Jas? - kérdezte egyszer csak.
- Nem. - néztem rá. - Miért?
- Nem tudom. Nekem egy kicsit gyanús.
Már éppen mondani akartam neki valamit, de ekkor odaértünk az étterem elé.
A csoport bevárt minket, majd mire végre beértük őket, az egész bagázs elképedve nézett ránk. Aztán megfordult Ági néni is, aki elborzadva bámult maga elé, majd hangosan felrikoltott:
- Erik! Te nem dobtad ki a szemetet!?
Erikkel egyetemben én is lenéztem. A kezében ott lógott a bűzölgő szemeteszsák, amit egészen ideáig magával rángatott!
- Elfelejtettem…. - nyüszítette halkan, mire a sor elején álló Dafné és Fanni is brutális nevetésben tört ki, velem együtt. Pár perccel később már hangos vihogás hullámzott végig az egész csoporton, Ági nénit beleértve.

- Nem lehet igaz, hogy nem vettétek észre! - nevetett hangosan Dafné, mikor leült az asztalunkhoz.
- Ja, oltári szagos volt! - csatlakozott Fanni is a körünkhöz.
- Jóóóvaan. - tette karba a kezét Erik durcásan.
Ezután rendeltünk. Én hal rudacskákat kértem, Dafné rizses húst, Fanni valami vega szendvicset, Erik pedig salátát.
- Nem félsz hogy elhízol, csonti? - kérdeztem vigyorogva, mikor a pincér kihozta Erik rendelését.
- Hallgass, fogynom kell, mert már nem bír el a trapéz! - nyammogta, miközben fintorogva enni kezdett.
Nevetni kezdtem. - Most úgy csinálsz, mint aki jár edzésre!
Erik összeszűkült tekintettel nézett rám, majd odapöckölt nekem egy borsót. - Járni fogok edzésre. Csak nem most.
- Ideje lenne magadnak is bevallanod, hogy félsz a trapézon. - mondtam, miközben én is enni kezdtem.
Erik nem szólt semmit, csak felállt.
- Hozok valamit inni az automatából. - mondta.
- Mi meg megkérdezzük Ági nénit, hogy miből tanuljunk holnapra! - állt fel Dafné is. - Te nem jössz, Roni?
- Nem, itt megvárlak titeket… Nekem kólát hozz! - kiáltottam Erik után.
Ott maradtam egyedül, majd kb. tíz perc elteltével kezdtem furcsállni, hogy a többiek még mindig nem jöttek vissza enni. Végül megnyugodtam, amikor egy neonkék halásznadrágot viselő fiú megállt mellettem. Pontosan ugyan olyan lába, és nadrágja volt, mint Eriknek.
Beleharaptam egy újabb hal rudacskába, de valami ropogósat éreztem, ezért inkább  nem haraptam ki a falatot a helyéről, hanem megböktem a székem mellett álló srácot, és felé nyújtottam a kajámat.
- Hallod Erik! - kiáltottam. - Az ott szerinted szálka?
De a srác nem Erik volt. Megfordult, és csodálkozva nézett rám.
- Je ne comprends pas. - felelte szegény, franciául.
- No, no, no! - kiabáltam. - Sorry!
A srác elmosolyodott, majd távozott.
Aztán hangos röhögést hallottam magam mögül. Erik ott állt, a lányokkal, és majd’ megfulladtak a nevetéstől.
- Te jó ég, Roni! - vihogta Erik. - Mi az, talán nem megy a francia?
- Láttuk a műsorodat! - kuncogott Fanni, majd mindannyian visszaültek az asztalhoz, de még mindig nevettek.
Egyszer csak Nikolt pillantottam meg az ablakon keresztül, intettem is neki. Nem akartam, hogy bunkónak tartson, ha észrevesz, aztán azt gondolja, hogy nem tudok köszönni. Ezután történt meg az a bizonyos dolog, amit „M” csak Bogaras Ügy-ként emleget.
- Egyébként azért voltunk ilyen sokáig - kezdte Erik. - …mert bedöglött az automata, de végül… - itt megállt.
Ijedten nézett hol a tányérjára, hol rám.
- Mi a baj? - kérdeztem, de ekkor már ő visítva ugrott fel.
- BOGÁÁÁÁÁR! - ordította, majd felborította még a tányért is.
A hangos csörömpölésre az összes vendég, és pincér felfigyelt. Ági néni, és a csoport tagjai kíváncsian rohantak oda az asztalunkhoz.
- Egy hatalmas csótány izé volt ott, Roni! - nyávogta, miközben bebújt mögém. - Nagy fekete rondaság!
- Erik, mégis mit műveltek? - dörrent ránk azonmód Ági néni.
A pincér összeszedte a saláta maradványait, amit alaposan tanulmányozni kezdett. Én pedig egész végig azon gondolkodtam, hogy vajon Nikol látta-e ezt az egészet.
- Hát, én ebben nem látok egy bogarat sem. - állapította meg, majd kis idő után fej vakarva megjegyezte: - Nem lehet, hogy a kissrác a fekete olajbogyót nézte ízeltlábúnak?
A pincér felénk tartotta a bogyót, mire Erik sápadtan nézett rám.
- Az az.. - dünnyögte megsemmisülve.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Budapest

Marcipánszív,2016.01.31 16:48

Egész jó... Sajnos nem nagyon érződik, hogy a csaj egoista. Oké, nagyra van magával, de ezt az érzelmei nem mutatják. Roni szerintem egy egyszerű karakter, egy egyszerű lány, aki szokásos életet él, csak épp blogol is közben. De folytasd csak a történetet, gyakorolsz vele, és talán egy új ötleted is lesz, ami nem lesz klisé. Én szurkolok!