Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


7.rész

2015.03.20

Kedves naplószerű jegyzettömb/kedves olvasók!

Éltetek már meg olyan helyzetet, amiről nagyon jól tudtátok, hogy tíz év elteltével is a sírásig röhögitek majd magatokat, ha felidézitek?
Én igen, remélem ti is. Ma “E”- vel és “K”- val erről beszélgettünk közmunka után. A kulcs a felejthetetlenül jó emlékekhez = barátok. Barátok,akikkel kis pisis korotok óta ismeritek egymást, és egy fél életet már leéltetek együtt.
Nekem rengeteg ilyen sztorim van, íme néhány gyöngyszem:

- Kb. két éve történt. Tomboy stílusú , fiúnak kinéző lány voltam. Akkoriban rendszeresen dohányoztam. Ha azt mondom, „S” elég későn érő típus volt, nem hiszitek el, pedig így volt. Vett egy csodaszép magas sarkút, éppen akkor tanult járni benne. Otthon hagytam a cigimet, ő pedig úgy gondolta rendes lesz, és utánam fut, természetesen az új magassarkújában. Hát, eléggé benézte, mit ne mondjak. Amikor utánam kiabált, én hátrafordultam… hát a szerencsétlen nem akkor borult ki a magassarkúból? Felnyalta a betont rendesen, majd belegurult a szomszéd néni virágágyásába, ahol a locsolórendszer be volt izzítva. S mindezt nekem és „E” - nek végigkellett néznünk. Mondanom sem kell, az utcán fetrengtünk a röhögéstől.
- Osztálytársam nőgyógyászaton kötött ki, egy nagyon kellemetlen problémával. Megkért, hogy kísérjem el.
Alighogy bement, ezt hallom ki a rendelőből: „Viszkééét? Mágánák nagyon viszkéét?”
Hát, gyerekek, én lefordultam a székről, és úgy szakadtam, hogy már nem kaptam levegőt!
- Történt az az eset, amikor felszállt a buszra egy nagyon szemet gyönyörködtető keblekkel rendelkező hölgyemény, akin persze „E” szeme azonnal megakadt. Gondolta bevágódik, és leül mellé. Nagyon jól el is beszélgettek. „E” kólát ivott, majd letette maga mellé az üveget. Flörtölni próbált a lánnyal…odahajolt a füléhez, és súgni akart valamit. Ámde ekkor egy csodaszép bók helyett egy brutál nagy böfögés hagyta el a száját! Azonnal lerángatott magával a buszról, annyira ciki volt.
- Anya egy irodában dolgozott titkárnőként, eléggé szigorú szabályok voltak. Egy nap a főnökéhez pár francia muksó jött megbeszélésre, és az egyik tüsszentett. Anyukám -, gondolván hogy semmit sem ért a csávó magyarul- odaszólt neki, hogy: Na mi van, megfáztál baszdmeg?
Mire a francia visszaszólt magyarul: Úgy tűnik…
Szerintem mindenkinek egyértelmű, hogy még aznap kirúgták…

Apropó, közmunka. A sulink kötelezővé tette. Nemrég értem haza, konkrétan egy luxusvillából. Egy idős, dúsgazdag nénire kellett odafigyelnünk.
Hajnali fél kilenckor(Igenis korán volt!!!) útrakeltem, és felszálltam a buszra, ami a város egy gazdagabb részére indult.
Végignéztem azon a három emberen, akit a buszon találtam. Az egyik sarokban egy nagyon vékony, fekete hajú lányt véltem felfedezni, a másikban pedig „E”- t láttam. Azonban miközben siettem a haveromhoz, megpillantottam egy másik ismerős alakot is. „K”- t…Oltári.
- Roni! - szólt utánam, mikor úgy haladtam el mellette, mintha észre sem vettem volna.
Szótlanul leültem „E” mellé.
- Roni! - kiáltotta most már hangosabban.
- MIVAN? - förmedtem rá.
Totál vörös fejjel állt meg előttem.
- Csak…csak bocsánatot akarok kérni a bulin történtek miatt…
- Kérhetsz is! Kihívtad ránk a zsarukat! - kiabáltam.
„E” halkan kuncogott.
- Sajnálom…tényleg! - motyogta.
Legyintettem egyet. - Most szállunk! Semmi gond, de ha lehet, ne legyél ma az utamban.
A fekete hajú lány is ott szállt le, ahol mi.
Később:
A néni háza hatalmas volt. 10/10-es a skálán.
A hallban minden fekete, vörös, vagy épp más sötét árnyalatban pompázott.
Amikor négyen beléptünk, nem találtunk senkit.
- Csóko… - kezdett bele a fekete hajú lány, de valaki közbeszólt.
- Üdvözöllek titeket kedveskéim! - szólalt meg egy kellemes, búgó hang.
A néni volt az. Frissen manikűrözött körmökkel, és „Hódi Pamela” felsőben.
A lélegzetem is elállt, „E” pedig nem tudta visszatartani a röhögést.
- Minek ennek segítség, sminkelni? - súgta oda a sötét hajú lány, mire én elnevettem magam.
- „F” vagyok. - nyújtott kezet.
- Veronika. - mondtam mosolyogva, majd kezet fogtunk.
Tépett haja volt, és vörös szemei, a kontaktlencse jóvoltából. Egy kapucnis fehér pulcsit viselt és fekete csőnacit.
A nap további része érdekesen telt. „E” és „F” a kertet tették rendbe, én és „K” pedig odabent mosogattunk, porszívóztunk, törölgettünk.
A pihenőidőben leültünk beszélgetni a nénivel, az élet nagy dolgairól.
A beszélgetés közben egy üveggömböt pillantottam meg a sarokban.
- Maga szokott jósolni?
- Nekem, nekem! - emelte a kezeit a magasba „E”, meg sem várva a méni válaszát.
- Rendben csillagom. - mosolygott kedvesen a néni, majd megkezdte a jóslatot.
Gondosan belemélyedve nézegette, dörzsölgette a gömböt.
- Hmm… felfelé ívelő karrier vár rád. - motyogta sejtelmesen. - Azt nem tudom megmondani, pontosan milyen karrier, de sok pénzt látok…. A többi homályos.
„E” szeme felcsillant. - Az igen! Többet nem tud mondani?
- Sajnos nem. Szeretne még valaki?
- Én. - ült le „F”.
- Számítógépeket látok…rengeteg számítógépet. - bökte ki szinte azonnal. - De téged nem látlak a gépek között. Nem tudom megmondani milyen távú a jóslat…eléggé homályos. - mondta, majd felnézett.
„K” tagadóan rázta a fejét, de mi mégis beleerőszakoltuk a székbe.
- Ez tiszta, nagyon tiszta.
Végre. Ha már a harmadik is homályos, tuti kínai a cucc.
- Egy családot látok. Egy otthont, sok-sok gyerekkel. - mondta mosolyogva. - Most egy vörös fonalat látok. Különös…
- Ez mit jelenthet? - kérdezte „K”.
- A vörös fonál azokat köti össze, akiknek megvan írva, hogy együtt maradjanak. A fonál összekuszálódhat, de elszakadni sosem fog. - mosolygott.
Kettőt ütött az óra, én pedig villámgyorsan összeszedelődzködtem. Már az ajtóban álltunk, indulásra készen, mikor a néni megállított.
- Megvárjunk kint? - kérdezte „E”.
Bólintottam.
- Mit szeretne Kati néni? - kérdeztem udvariasan.
- Jósolni szeretnék. - mondta.
Sóhajtottam egyet, majd engedelmesen ledobtam magam a székbe.
Hosszú ideig hunyorgott a gömbje felett, közben ide-oda forgolódott.
- Felettébb különös…
Megpróbáltam érdeklődő arckifejezést színlelni.
- Egy magas, fiatal férfit látok. - mondta sejtelmes, mély, már-már rémisztő hangon.
Tágra nyílt szemekkel néztem rá. - És mi van vele?
- Nevet. Az arcát csak oldalról látom… - mondta. - Most viszont egy órát látok. Most egy kulcsot. - a hangja egyre indulatosabb volt.
- Mégis mit jelenthet ez a jóslat? - kérdeztem végül.
- Most őt látom, a kulccsal a kezében. Boldogságot érzek. - válaszolta. - Tudtam, hogy jósolnom kell neked.
- Ezt értenem kéne? - kérdeztem barátságtalanul.
- Az óra és a nevetés a boldog hátralévő időt jelenti…a férfi és a kulcs pedig…,nos ezt nem tudom. Eltűnt a kép. A jóslatnak nincsen vége nálad sem.
Felpattantam a székről.
- Köszönöm, de most sietnem kell, viszlát! - azzal felkaptam a táskám és kifutottam.
Úgy éreztem, minél hamarabb elhúzok ennek a rémisztő néninek a közeléből, annál jobb.
Az úton hazafelé megkértem a többieket, hogy meséljenek vicces és ciki sztorikat, ennek hála dőltünk a röhögéstől. Addig is el tudtam terelni a gondolataimat az értelmetlen jóslatról…
Vajon hinnem kéne neki? És… mi van, ha „M” az a titokzatos srác?  Azért ez hül.yeség. Rengeteg magas pasi van a földön.
Kedves napló…tanácstalan vagyok!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.